Gabora Gála
Köszöntők
 
Gabora Gála
 
Támogatók
 
Alternatív weboldal
 
Térkép
 
Csapatok
 
Történelem
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
X. Ferencváros

X. 2001. január 6-7.

Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban 2001. január 6-án és 7-én rendezték meg a jótékonysági nemzetközi Gabora-gálát. Az első játéknap nyitómérkőzése előtt a lelátón már egy fogpiszkálót sem lehetett volna leejteni, amikor Horváth József, a Nógrád Volán Rt. vezérigazgatója a szervezőbizottság nevében megnyitotta a tornát. A kesvezményezett a SOMOSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, a fővédnök pedig Orbán Viktor volt. A torna további védnökei Puszta Béla, Horváth József és Herczeg József voltak.

A nézők mindjárt egy slágermérkőzés szemtenúi lehettek, hiszen a házigazda SBTC a torna favoritjának kiállított ferencvárosi együttes ellen lépett parkettre. A kezdőrúgást Puszta Béla, Salgótarján polgármestere végezte el. Az első percek tapogatódzó játékkal teltek, s 2-2-ig úgy tűnt, hogy szoros végeredmény lesz. Ekkor azonban a közönség ünnepelt kedvence, Nyilasi Tibor kézbe vette az irányítást, s vezérletével állva hagyták a házigazdákat. A csoport második mérkőzésén az MTK esélyeshez méltó, magabiztos produkcióval verte a 2 góllal kezdő, majd megilletődő gyöngyösieket. A csoport rangadóján a Fradi és az MTK csapott össze. Sokáig úgy tűnt a Fradi ott folytatja, ahol a Stécé ellen abbahagyta, ám könnyelműsködéseik miatt szoros mérkőzésen sikerült a döntőbe jutást kiharcolniuk. Az SBTC második meccsén sokkal szervezettebben játszott, s a gyöngyösi vendégeknek esélyt sem hagyva gyűjtötték be a 3 pontot. Aztán a Heves megyeiek derekasan robotoltak a Fradi ellen, de a két számjegyű verséget így sem tudták elkerülni. A csoport zárómérkőzésén a hazaiak alaposan kitettek magukért, hiszen sziporkázó játékkal nyertek az MTK ellen, így másnap a bronzéremért vívandó csatára készülődhettek.

A másik csoport első találkozóján a Rába ETO simán kikapott az egyik esélyesnek tartott Zalaegerszegtől. A Tatabánya-Újpest mérkőzés az újpestiek utolsó pillanatban szerzett góljával a lila-fehérek győzelmét hozta, Katona középkezdésből szerzett góljára pedig még a legnagyobb ínyencek is csettinthettek. A győriek alaposan felpaprikázva léptek pályára a Tatabánya ellen, s a reményt életben tartó, megérdemelt győzelmet arattak. Ezt követte a Újpest ZTE-vel vívott csatája, ahol Tóth Jokkáék némiképp meglepő, de megéremelt győzelmet arattak. A Zete és a Tatabánya mérkőzés is tartogatott drámai izgalmakat, hiszen a vesztett helyzetben lévő tatabányaiak az utolsó két percben fordítottak, Vincze Pilu két góljával. A B-csoport zárómérkőzésén a Rába parti együttes az Újpest felett aratott győzelmével a finálébe verekedte magát.

A vasárnapi helyosztók sora a ZTE-Gyöngyös találkozóval vette kezdetét, ahol a zalaiak félgőzzel is nyerni tudtak. Az ötödik helyért vívott csatában nem bírt egymással az MTK és a Tatabánya, a hosszú hétméterespárbajt a tatabányai együttes nyerte. A bronzmérkőzésen az SBTC együttese magabiztos játékkal fektette két vállra a számszerűen kissé megcsappant újpestieket. Évek óta szép hagyománya a gálának a sportereklye-árverés. Ezalkalommal Szojka Ferenc, az Aranycsapat 28-szoros válogatott tagja ajánlotta fel fuitballcipőjét a kedvezményezett Somosi Általános Iskolának. A döntő előtt nem mindennapi kétszer 15 perc szemtanúja lehettett a nagyérdemű, hiszen a gála játékosaiból verbuvált alakalmi válogatott. a Dream Team és a Gálaválogatott csapott össze. Újra a pályán láthattuk Kardos Józsafet, Básti Istvánt, Szoó Józsefet és a sok helyi játékos mellett felfedezhettünk egy ismerős arcot, Mocsai Lajost, aki bebizonyította, hogy nem csak kézzel, hanem lábbal is jól bánik a labdával.

A várva várt döntőt a Ferencváros és a Rába ETO csapatai vívták. A döntő félórája alatt mindent láthatott a közönség abból, ami a foci savát-borsát jelenti. A végig sziporkázó két vezér, Nyilasi Tibor és Hannich Péter csatáját végül a népszerú Nyíl került ki győztesen, így a X. Gabora-gála díjkiosztóján a Ferencváros csapatkapitányaként Ő vehette át a győztesnek járó serleget.

Bemutató mérkőzés:
Gyöngyös-Ragyolc 2-0
Gl.: Ferencz, Tóth Gy.

Eredmények:

A-csoport:
Ferencváros-SBTC 8-2
Gl.: Nyilasi (5), Ebedli, Fischer, Szokolai, ill. Garai, ifj. Szojka
MTK-Gyöngyös 5-2
Gl.: Handel (2), Kerkápoly (2), Kajdy, ill. Ferencz T., Török J.
Ferencváros-MTK 4-3
Gl.: Nyilasi (4), ill. Kerkápoly, Kajdy, Kósa
SBTC-Gyöngyös 6-1
Gl.: Garai (2), Stark, Tamássy, Cséki, Tóth, ill. Horváth L.
Gyöngyös-Ferencváros 5-11
Gl.: Török J. (2), Ferencz T., Deli, Szerényi, ill. Zsinka (3), Szokolai (2), Bücs (2), Horváth K. (2), Nyilasi, Fischer
MTK-SBTC 4-5
Gl.: Juhász (öngól), Cséki (öngól), Kajdy, Handel, ill. Lipták, Földi, Garai, Kósa (öngól), Babcsán

B-csoport:
Rába ETO-Zalaegerszeg 3-7
Gl.: Varsányi (öngól), Hajszán, Mörtel, ill. Varsányi (3), Czigány, Halápi, Balázs Zs., Fejérvári
Tatabánya-Újpest 6-7
Gl.: Vincze (3), Plotár (2), P. Nagy, ill. Katona (3), Steidl (2), Tóth J., Schneider
Rába ETO-Tatabánya 5-3
Gl.: Zsidó (öngól), Hajszán, Mörtel, Szentes, Birta, ill. Zsidó, Vincze, Ördögh
Újpest-Zalaegerszeg 4-2
Gl.: Steidl (2), Tóth J., Gyimesi, ill. Czigány, Varsányi
Zalaegerszeg-Tatabánya 4-5
Gl.: Balázs Zs., Halápi (2), Schmidt (öngól), ill. Vincze (3), Zsidó, P. Nagy
Rába ETO-Újpest 4-3
Gl.: Hajszán, Hannich (2), Szabó, ill. Steidl (2), Balázs T.

Gálamérkőzés:
Gálaválogatott-Jubileumi válogatott 6-8
Gl.: Básti, Szoó, Mörtel, Hajszán, Kardos, Nyilasi, ill. Drajkó (3), Németh, Oláh, Gabora, Lakatos, Tóth J. (öngól)

Helyosztók:
7. helyért:
Gyöngyös-Zalaegerszeg 3-5
Gl.: Skoda (2), Török J., ill. Sándorfi, Balázs Zs., Halápi, Czigány, Varsányi
5. helyért:
MTK-Tatabánya 1-1, büntetőkkel 4-5
Gl.: Kajdy, ill. Schmidt
3. helyért:
SBTC-Újpest 4-1
Gl.: Garai (2), Stark, Lipták, ill. Kósa
Döntő:
Ferencváros-Rába ETO 5-4
Gl.: Nyilasi (2), Zsinka (2), Bücs, ill. Szentes, Hannich, Preszeller, Szabó

Különdíjak:
Legjobb csatár: Vincze István (Tatabánya)
A leggyorsabban született gól szerzője: Szokolai László (Ferencváros)
Legjobb védőjátékos: Kósa László (MTK)
Legjobb kapus: Horváth László (Rába ETO)
Gólkirály: Nyilasi Tibor (Ferencváros) 12 góllal
Legtechnikásabb mezőnyjátékos: Hannich Péter (Rába ETO)
Legidősebb játékos: Kökény József (SBTC) 61 éves

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre